Bőr cipő tágítása

BŐR CIPŐ TÁGÍTÁSA - MIT TEGYÜNK, HA SZORÍT A CIPŐ?

Ugyan melyikünk ne találkozott volna már a szűk cipő problémájával? A cipőboltban megpróbáljuk, járkálunk benne, minden a legnagyobb rendben. Kifizetjük, hazavisszük, és otthon szembesülünk vele, hogy a nap végére megfáradt lábunk már nem ugyanazt érzi az új cipőnkben. Jól néz ki, de picit nyom és esetleg még sebes is lehet tőle a lábunk. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a cipő szűk. Ilyenkor gyakran a cipős szekrény hátsó sarkába “rejtjük” egészen addig, míg egy alapos gardróbszemle során megtaláljuk és áthelyezzük a másik hátsó sarokba. Egyáltalán nem szükséges, hogy ez történjen, lássuk, milyen lehetőségek vannak a szűk cipők tágítására.

Milyen cipőket tudunk tágítani?

Nem minden cipőt lehet nyújtani és tágítani. Például egyes műbőr cipőket és textilből készült modelleket egyáltalán nem lehet bővíteni, mások kiszámíthatatlanul reagálhatnak a különböző praktikákra.
Más a helyzet bőrből készült cipőkkel, melyek természetes anyaguknak köszönhetően a legtöbb esetben alakíthatóak. Arra, hogy milyen mértékben tágítható a bőrcipő, formáján túl a bőr minősége is nagy hatással van.

Gyors segítség a cipőtágításban - A tágító spray

Ha van olyan cipője, ami csak egy picit kicsi, vagy csak egy picit szorít, akkor érdemes kipróbálni a tágító spray-t. Előnye, hogy a cipők formájától függetlenül alkalmazható. Nem számít, hogy női magassarkúról, vagy elegáns férficipőről van szó, gyors megoldást jelenthet. Permetezze be a cipőnek azt a részét, melyet tágítani szeretne és húzza a lábára egészen addig, míg az anyag teljesen meg nem szárad. A bőr tágító spray-k olyan anyagot tartalmaznak, melyek a tiszta vízzel ellentétben nem csak nedvesítik az cipő anyagát, hanem puhítják, lágyítják is azt, így azok a nyújtáshoz ideálisak. Ezek a készítmények nagyrészt biztonságosak, mégis érdemes a bőrön először tesztet végezni, nehogy foltot hagyjon maga után, elcsúfítva a cipőnket.

Bőr cipő tágítása sámfával

A bőrtágító spray csak a puha, nem túl vastag bőrökhöz nyújt hatékony segítséget és csak a szélesség és alak apró korrekciójára alkalmas. Ha nagyobb mértékű tágításra van szükség, akkor többféle sámfa áll a rendelkezésünkre. A cipőtágító sámfa egy menetes rúdra rögzített fa blokkból áll. A menetes rész tekerésével szabályozható a szélesség, melyet egy éjszakán át a cipőbe helyezve tágíthatunk a felsőrészen. A korrekciókat kis lépésenként kell elvégezni. Inkább áldozzunk 2-3 napot a tágításra és tökéletes cipőnk lesz, tökéletes bőrrel. Sámfa segítségével akár fél mérettel is bővíthető a cipő, szükség esetén a korábban említett tágító spray segítségét is igénybe vehetjük.

Bőr cipő tágítása sámfával - Sámfa segítségével akár fél mérettel is bővíthető a cipő, szükség esetén a korábban említett tágító spray segítségét is igénybe vehetjük. A rugós sámfák nem alkalmasak a cipők tágítására, ideálisak azonban a bőrcipők alakjának megőrzésére.

Cipőtágítás szakember segítségével - A cipész jobban tudja

Házi tágítás esetén nagy türelemre van szükség. Ha hirtelen nagy lépésekben haladunk, a bőr könnyen megsérülhet, a varrás elszakadhat, vagy akár túl is tágíthatjuk a cipőt. Ha a tágítás folyamata házilag túl körülményes, bonyolult, drága (egy jó minőségű sámfa több ezer Ft, de akár tízezer forint felett is lehet), vagy a cipő formája megköveteli, akkor érdemes szakemberhez fordulni. A cipészek, cipőkészítők megtanulták, hogy kell a cipőket szakszerűen kezelni, ismerik a bőr tulajdonságait és rendelkeznek a megfelelő eszközökkel. Sokszor érdemesebb pár ezer forintot rászánni a szakszerű munkára, mint esetleg otthon tönkretenni egy szép cipőt.

Otthoni cipőtágítási praktikák

A bőr cipő tágítására számtalan tippet találni a magazinokban, internetes felületeken. Ügyeljünk azonban nagyon arra, hogy hogy varázsolunk a szűk cipőből kényelmes lábbelit. “Tegyél a cipődbe vízzel teli nylontasakot és tedd a fagyasztóba”; “Melegítsd a bőrt forró hajszárítóval”; “Rakj krumplit a cipőbe”; “Kend be ecettel, alkohollal”… Soha ne tegyünk ilyet drága cipőnkkel! Az extrém hőhatások, nedvesség a bőrt károsíthatják és a cipő csúnya lehet tőle, a ragasztások tönkre mehetnek. Alkalmazzunk profi módszereket és cipőnk és lábunk meghálálja a törődést!

Tippek cipő vásárláshoz

Annak érdekében, hogy ne legyen szükség cipőnk kitágítására, érdemes alaposan végiggondolni a cipő kiválasztását. Bár elkerülhetetlen, hogy néha beleszeressünk egy cipőbe, amit tűzön-vízen át meg szeretnénk szerezni magunknak (és meg is szerezzük), érdemes pár gondolatot ejteni arról, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, mielőtt belépünk kedvenc cipőüzletünkbe. Az online cipővásárlás esetén picit más a helyzet, a webáruházból történő rendelésnek viszont nagy előnye, hogy otthon, kényelmesen, alaposan megfontolva hozhat döntést. Alkalmazza a cipőpróbálás 8-as szabályát a biztos siker érdekében, vagy figyeljen csak a legfontosabb tényezőkre:

VÁSÁROLJON ESTE!

A nap folyamán a láb terül. A reggel tökéletesen passzoló cipő könnyen lehet, hogy estére szűk lesz, szorít

MÉRJE MEG A LÁBÁT!

Mindig 38-as cipőt hord? Nos, életünk során a lábunk is változik, a cipőnk mérete is más lehet. Nőknél szülés után gyakran még akár egy mérettel is nagyobb cipőre lehet szükség. Az is előfordul, hogy a két láb között akár méretnyi különbség van, valamint gyártónként és fazononként is változhat a méret. Engedje el a megszokott méretet és a számok helyett a kényelemre figyeljen!

PRÓBÁLJON!

Mindig próbálja meg a cipőket! Nem csak a hossz, hanem az alak is meghatározó a kényelem szempontjából. Könnyen előfordulhat, hogy egy számmal nagyobb, vagy kisebb cipőre van szüksége az adott modellből.

FELES MÉRETŰ CIPŐK

Ha lehetősége van, próbáljon meg a kiválasztott cipőből egy feles méretűt is, lehetséges, hogy az lesz a nyerő választás.

LEGYEN RUGALMAS!

A hajlékony anyagból (bőrből) készült cipő jobban illeszkedik a lábhoz. Hogy milyen előnyei vannak még a bőr cipőknek, azt korábbi cikkünkben jártuk körül. A szintetikus anyagú cipők esetében a próba során még nagyobb figyelmet kell fordítani a tökéletes illeszkedésre.

Tetszett a cikk? Szeretne többet megtudni áruházunkról? Érdeklik a kedvezményes cipővásárlási lehetőségek?
Akkor kövessen bennünket közösségi oldalainkon, és ne felejtsen el feliratkozni hírlevelünkre!

Nézzen körül webáruházunkban és válasszon csodás bőr cipőink közül! Remélhetőleg bármely modellt is választja, az tökéletesen passzolni fog a lábára 😉

Webáruház fő kategóriái

Népszerű cipőmárkák

Személyes adatvédelmi beállítások

Szükséges cookie-k

A webáruház működéséhez elengedhetetlen sütik, melyek a munkamenettel, a megtekintett termékekkel és a kosárral kapcsolatos sütiket jelentenek.

woocommerce_cart_hash,woocommerce_items_in_cart,wp_woocommerce_session_

Marketing cookie-k

A weboldal látogatóit követik, hogy számukra minél hasznosabb, érdekesebb hirdetések jelenhessenek meg.

Statisztikai cookie-k

A statisztikai cookie-k névtelenül gyűjtenek adatokat, segítve ezzel webáruházunkat abban, hogy jobbá tehessük a felhasználói élményt.

Other